Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az AllLivesMatter nevű mozgalom követőinek szólt be Seth Rogen, mert szerintük nem csak a feketék élete számít – írta meg az IGN.
A múlt héten történt tragédia nem az első hasonló eset volt Amerikában, így az ország afroamerikai lakossága és a velük szolidaritást vállalók egy emberként lázadtak fel, illetve vonultak utcára a rendőri brutalitás és a rasszizmus ellen. A játék- és filmkultúra számos híressége, képviselője fejezte ki együttérzését, egyes lapok a tegnapi napon szolidaritásból még el is hallgattak, sőt videojátékos eseményeket halasztottak el. A #BlackLivesMatter mellett állt ki Seth Rogen (Az oroszlánkirály, A katasztrófaművész) is, ám belekeveredett egy vitába, amelynek következtében elég radikális kijelentéseket tett – közölték.
Hozzátették: a vígjátékszínész Instagramon tett közzé egy posztot, amelyben tudatta követőivel, hogy akik szerint a #BlackLivesMatter kifogásolható és a létjogosultsága megkérdőjelezhető, azok nyugodtan hagyjanak fel a követésével. Időközben azonban megjelent egy #AllLivesMatter nevű mozgalom, amelynek képviselői hallatták is a hangjukat Seth Rogen bejegyzése alatt.
Szerintük hiba, hogy csak a feketék életének értékét hangsúlyozzuk, és egyébként is a rendőri brutalitást bemutató videókban általában csak a történések második felét ismerjük meg, azt nem, hogy az áldozatként reprezentált afroamerikai mit követett el, és hogyan viselkedett. Tehát az #AllLivesMatter követői szerint a #BlackLivesMatter éppen az egyenlőtlenséget erősíti a feketék javára és a fehérek kárára. Na, Seth Rogen erre rágott be még inkább.
„Húzzatok a p*csába!” – írta Seth Rogen az #AllLivesMatter-kommentelőknek – „Nem érdemlitek meg, hogy a filmjeimet bárhol is megnézzétek. Ne nézzétek a sz*rjaimat!” És később még cifrábbakat is írt, egyesek Twitteren még válogatást is csináltak Rogen sh*tben és f*ckban gazdag kirohanásaiból. A színész egyébként nemcsak szóban, de adományokkal is segítette a #BlackLivesMatter mozgalmat, például néhány őrizetbe vett tüntető óvadékának kifizetését szorgalmazta – írta az IGN.
(kép forrása: IGN)